Dátum: 2021 december 3. (péntek) | Ferenc

hírek

VISSZAVONUL A VÁLOGATOTTSÁGTÓL AZ UTE CSATÁRA

„Szép, nagy utazás volt!” – Benk András visszavonul a válogatottól

A 11 világbajnokságot, közte két elit-vb-t megjárt szapporói hősünk visszavonul a válogatottól, hogy átadja a stafétabotot a fiataloknak – a nemzeti csapat fáradhatatlan „melósembere” számtalan emlékkel, két feljutással, oroszoknak lőtt góllal a háta mögött búcsúzik, hogy mostantól teljes erejével klubjára, az Újpestre és családjára koncentrálhasson. - írja az NSO.hu

Az augusztusi, rigai olimpiai selejtezőtornán még ott volt a magyar válogatottban, a mostani Sárközy Tamás-emléktornán viszont már nem – itt a vége hát?

Igen, elérkezettnek láttam az időt, hogy a válogatott szerelést leadjam – pontosabban át az utánunk következő generációnak – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a szapporói hős Benk András, aki összesen 11 világbajnokságon erősítette a magyar nemzeti együttest, közte két elit-világbajnokságon, miután a 2008-as mellett a 2015-ös krakkói feljutásból is kivette a részét. – Harmincnégy éves vagyok, százhatvanöt mérkőzést játszottam a címeres mezben, ami óriási megtiszteltetés. Másrészről viszont ez minden évben két-három hónapos pluszmunkát követel meg, ami egy idő után már alaposan megterheli az ember testét. Ahhoz, hogy a klubomban, az Újpestben változatlanul a legmagasabb szinten tudjak teljesíteni, a megfelelő regenerálódás mellett, mérlegelnem kellett, nem beszélve arról, hogy itt a családom is a két kislányommal, most már rájuk is gondolnom kellett.

Ezek szerint van kinek átadni a stafétabotot?

Van. Én roppant fiatal, alig húszéves voltam, amikor először beleszagolhattam a válogatott légkörbe, rögtön Szapporóban, és a mai napig tartom, kellett ez a sok-sok év, hogy megszerezzem a kellő tapasztalatot. Át kell tehát adni a helyet a fiataloknak, hogy nekik is meglegyen erre a lehetőségük. Úgy látom, eddig minden évben volt egy-egy ifjú titán, aki be tudott épülni a nemzeti csapatba, szerencsére most is van. Kulcsfontosságú, hogy szokják a válogatott légkört, amely teljesen más, mint a klubközeg: a gyorsabb meccseket négy sorral, színvonalas presztízsellenfelek ellen, illetve hogy mekkora pluszmotivációt jelent a magyar nemzeti színekben játszani. Azt is jó látni, hogy a mai fiatalok közül egyre többen pallérozódnak külföldön, ráadásul igen jó helyeken – északon, Finn- és Svédországban, az osztrák ligában, vagy a tengerentúlon –, a mi időnkben azért ez nem volt jellemző. Fontos, hogy nagyrészt az akadémiai rendszernek és a TAO-nak köszönhetően az alapanyag mennyiségre is rendben van, a mennyiségből pedig folyamatosan kiválasztódik a megfelelő minőség.

Azért az ön munkamorálját és a megalkuvást nem ismerő, „felszántom a jeget” típusú játékát nem lesz egyszerű pótolni.

Ezt jó hallani. A válogatottban és a húszas éveim első felében Székesfehérváron nagyjából ugyanaz volt a szerepem. Azért is tölthettem be a válogatottban ilyen sokáig ezt a feladatkört, mert nagyon megszerettem, és elfogadtam, amit nekem szántak. Ez az egyik legfontosabb lépés, és akár egy jótanács is lehet tőlem a fiatalabb generációnak. Amikor hat évvel ezelőtt Újpestre igazoltam, tudtam, hogy az edző számít továbbra is a „felszántom a jeget” típusú játékomra, de más pozícióban, az első, második sorban. Több jégidőt és lehetőséget kaptam, előnyben és hátrányban is sokat játszhatok továbbra is. Nagyon örülök, hogy a klubcsapatomban  még mindig pont per meccs körül tudok teljesíteni, ami nem sikerülhetne, ha nem ez lenne az alapvető hozzáállásom.

Egy ilyen hosszú karrierből ki lehet egyáltalán emelni részleteket és élményeket?

Szapporót szerintem nem kell külön ragozni, főleg, hogy pont az volt az első világbajnokságom, de a krakkói visszajutás is csodálatos emlék marad. Az elit-vébéken a csoportban olyan ellenfelek és olyan játékosok ellen játszhattunk, hogy azt sosem lehet feledni. Miként azt sem, hogy a 2009-es svájci A-csoportos vébé előtti utolsó felkészülési meccsünkön én ütöttem a gólunkat az akkor világbajnoki címvédő oroszoknak, ráadásul egy NHL-es sztárkapusnak, Ilja Brizgalovnak – az asszisztot Holéczy Rogertől kaptam... Nagyszerű játékosokkal játszhattam együtt fiatal zöldfülűként, Ocskay Gabival, Palkovics Krisztiánnal, Tokaji Viktorral, Kovács Csabával, Kangyal Balázzsal és még sorolhatnám. Az ő munkamoráljukat, az öltözőben betöltött szerepüket azóta is példaértékűnek tekintem, és próbálom továbbadni a tőlük tanultakat.

Ijesztő, hogy azóta eltelt több mint 12 év?

Ez az élet rendje, rengeteget változott a világ azóta: akkor én voltam az egyik legfiatalabb a keretben, most a klubcsapatomban és a válogatottban is a legidősebbek közé tartozom. De szép nagy utazás volt, amit lehetett, megéltem: egyetlen percét sem cserélném el semmi másra, még azt a rossz emlékezetű svájci ütközésemet sem, amely nyomán három darabra törött a klucscsontom...

Akkor tehát a jövőben az Újpest és a család marad a középpontban?

Ahogy mondja. A nagyobbik lányom jövőre már az iskolát kezdi, több időt szeretnék tölteni velük. Mellettük teljes maradék erőmmel a klubra koncentrálok, szerencsére jól megy a szekerünk, igyekszem minden energiámat mozgósítani, hogy ez így is maradjon. Jó erőben vagyok: klubszinten szeretnék még jó néhány évet lehúzni, s a nyáron is rengeteget dolgozni azért, hogy az idő előrehaladtával minél kevesebb mérkőzést kelljen kihagynom sérülés miatt!

(forrás és fotó: nemzetisport.hu, Kohán Gergely, Tumbász Hédi)

Képek

2019.évi Karate Magyar Bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41