Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

UTE vezeti az OB I.-et

Szuperrangadót rendeztek vasárnap este az OB I-ben. Az éllovas NZ Stars az Újpesthez látogatott. A mérkőzés tétje a középszakasz első helyének megszerzése volt. A káposztásmegyeriek a meccs előtt két ponttal előzték meg a lilákat, vagyis győzelmük esetén az utolsó, keddi játéknap eredményeitől függetlenül az első helyen végeztek volna. Az UTE-nak viszont mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy visszafoglalja az éllovas pozícióját.

A Megyeri úti mérkőzés rövid ünnepséggel kezdődött. Pásztor György, a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke és Radványi Róbert, a MOL Liga elnöke adta át az újpestieknek a MOL Liga bronzérmeit (amelyekhez háromezer euró pénzjutalom társult), valamint a lilák légiósának, Igor Rufusnak a magyar-román közös sorozat legjobb hátvédjének kijáró különdíjat (amelyhez ezer euró pénzjutalom jár). A legjobb kapus, a káposztásmegyeri Björn Wallberg majd az NZ Stars hazai találkozója előtt veheti át az őt megillető trófeát.

Az ünnepségsorozat aztán folytatódott a házigazdák számára, hiszen roppant izgalmas összecsapáson 6-3-ra győztek, s ezzel visszavették a tabellán az első helyet (Pék György együttese gyűjtötte a legtöbb pontot az alapszakaszban). Az Újpest az első harmadban 2-0-ra megugrott, ám a vendégek a 42. percre 3-2-re fordítottak, a folytatásban azonban megint a lilák következtek, akik sorozatban négy gólt ütöttek. Az utolsót üres kapuba, mivel Robert Spisak, az NZ Stars szakvezetője a záró egy perc 8 másodpercben kockáztatott, s Björn Wallberg helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. A vendéglátóknál remekelt a légiós sor, Jan Zlocha lett az összecsapás legeredményesebb hokisa 4 ponttal (1+3). A végén egy kis bunyó is színesítette az előadást, de a lényegen ez már nem változtatott: nyert az UTE, és ha kedden Miskolcon nem botlik meg, első helyen zárja a középső kört. Az NZ Starsnak ugyanakkor elvben van esélye arra, hogy visszakapaszkodjon az élre, mivel kedden Dunaújvárosban még rá is vár egy fellépés.

 

Képek

2019.1.11 Hokiklub - UTE című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41