Dátum: 2021 október 20. (szerda) | Vendel

hírek

ÚJABB GYŐZELEM A GYERGYÓ ELLEN

ÚJABB GYŐZELEM A GYERGYÓ ELLEN

Kiss Patrik és Sam Coatta parádés napot fogott ki, három pont került a nevük mellé, de az egész csapat nagyon jól dolgozott csütörtök este. Tíz nap alatt másodszor is rendes játékidőben vertük a Gyergyói HK-t, a végeredmény 7:3 lett az UTE javára.

A mérkőzés elején óvatosan kezdett mind a két csapat, majd rövid időre átvette a kezdeményezést a GYHK; egy nem túl jól sikerült hazai csere után meg is szerezték a vezetést Chris Bodó góljával a vendégek a 6. percben. A harmad végére már kiegyenlítettebb lett a játék, Kovács Sebestyén szerencsés góllal egyenlíteni is tudott a 19. percben, így egállal zárult az első játékrész.

A második harmad Kiss Patrik parádéjával indult; 23 éves támadónk a 21. percben Coatta, a 24. percben pedig Jago átadásából volt eredményes, így rövid idő alatt két gólost előnyt szereztünk. A 26. percben egy GYHK időkérés után nem sokkal szépített Silló, de hiába zárkózott fel a vendégcsapat, mert Nejechleb passzából Suter is betalált, így megint két góllal vezetett az UTE a 32. percben. A változatos mérkőzés következő gólját megint Bodó szerezte, aki egy emberelőny lejárta után néhány másodperccel alakította az eredményt 4:3-ra. Ezzel a harmadnak még mindig nem volt vége: Haararen, majd Sylvestre kiállítása után, kettős újpesti emberbelőnyben Coatta szerzett gólt, így a harmad vége előtt 5:3-ra vezetett az UTE.

A második után a harmadik játékrészt is jól kezdték a mieink, Kiss Patrik brilliáns csele után csapatkapitányunk, Benk András szerzett gólt a 41. percben, a 7:3-as végeredményt pedig Sam Coatta állította be, aki újra egy emberelőnyt értékékesített az 56. percben, ezzel a sikerrel a mieink átvették a vezetést az Erste Liga tabelláján.

Szilassy Zoltán (Gyergyói HK):

“A mai meccsen kaptunk egy újabb leckét. Hogyha nem foglalkozunk a hazafele munkával, csak támadni szeretnénk, akkor ez történik. Nem dolgoztunk jól, nem ütköztünk, nem blokkoltunk, nem volt helytálló a korong nélküli játékunk. Meg kell találnunk a munkás kesztyűt, hiszen csak akkor fogunk mérkőzést nyerni.”

Virág Csaba (Újpest):

“Az első harmadban lámpalázasan kezdtünk, ez betudható volt annak, hogy most játszottuk az első mérkőzést itthon, mondhatni minket is meglepett a hazai pálya előnye. A második harmadtól a terv szerint játszottunk, nagyon sokat dolgoztunk a sikerért, a harmadik játékrészben pedig okosan bántunk a koronggal és az előnnyel. Megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, hatalmas segítséget kaptunk ma tőlük!”

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41