Dátum: 2021 szeptember 18. (szombat) | Diána

hírek

ÚJ CSATÁRUNK: NÉMETH ATTILA

Az FTC-től érkezik, de újpesti nevelési játékos klubunk legújabb szerzeménye, Németh Attila. A válogatott támadó számára nem idegen a Megyeri úti közeg, bízik benne, hogy teljesítményével hamar kivívja majd a lila-fehér szurkolók szeretetét. 

Az első lépéseket a jégen még a Megyeri úti nyitott pályán tette meg Németh Attila, és 11 évvel ezelőtt néhány hónapot az UTE felnőtt csapatánál is játszott Ancsin János kezei alatt. Azóta hokizott Ausztriában, a Fehérvárnál, Debrecenben és a MAC-ban, az előző két idényt pedig a Ferencvárosnál töltötte.

“Tisztában vagyok azzal, hogy a Ferencvárosból nem lehet szépen távozni úgy, ha az ember Újpestre érkezik, Újpestre pedig nehéz szépen megérkezni, ha onnan jön valaki. - mondta a csatár. - A szurkolóktól nem számítok semmi jóra, meg fogom ezért kapni a magamét, annak ellenére, hogy újpesti nevelés vagyok, mondhatom azt is, hogy hazajöttem. Kisgyerekként még itt totyogtam a jégen, boldog vagyok, hogy újra felvehetem az újpesti mezt. Remélem, hogy teljesítményemmel ki tudom majd vívni a drukkerek szeretetét.”

A csatár tavaly az Erste Ligában 35 meccsen 13 gólt szerzett, és 11 gólpasszt osztott ki. A következő szezonnal kapcsolatban Németh Attila azt mondta, hogy egyelőre nehéz az esélyekről beszélni.

“Még nincs olyan csapat a ligában, ahol teljes lenne a keret. Ebből kiindulva nem szeretnék jósolni, de abban biztos vagyok, hogy kemény bajnokság jön, és az UTE erősebb lesz, mint tavaly.” - tette hozzá a válogatott játékos. 

Képek

Atlétikáink őszi edzőtáborokban című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41