Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

TOVÁBBJUTÁS AZ FTC ELLEN

TOVÁBBJUTÁS AZ FTC ELLEN

Bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe az Újpest! A mieink ferencvárosi vezetés után fordítottak a derbin, és 3:1-re nyertek. Az UTE tehát csodásan kezdte 2023-at, és öt év után verekedte be magát ismét az MK-fináléba. 

A mieinknél Sági Máté kezdett a kapuban, míg a zöldek hálója elé ezúttal Nagy Kristóf állt be. A mérkőzés elején csak puhatolódzott mindkét csapat, aztán némi mezőnyfölényből szerzett vezetést az FTC-Telekom a 12. percben. Egy távoli Hrabal lövés talált utat a hazai kapuba. (0:1)

Kicsivel a gól után az első játékrész félbeszakadt az egyik büntetőpad-ajtó hibája miatt, így idő előtt jött a harmadszünet. 

Utána lejátszották az első harmadból maradt hét és fél percet, majd fordulás után máris kezdődött a második 20 perc, és két perccel később egyenlített a hazai csapat; újpesti ellentámadás végén új játékosunk, az amerikai Jordan Muzzillo lőhetett rá, a kipattanóra pedig kiválóan reagált Nádasy Márton, és egy 180 fokos fordulat után az FTC hálójába tüzelt. (1:1) Fiatal, mindössze 18 éves játékosunk ezzel az első felnőtt gólját szerezte meg. 

A harmad második felében egyre jobban játszottak a mieink, sorra dolgozták ki a helyzeteket, már benne volt a levegőben, hogy az UTE átveheti a vezetést. 

Végül egy újabb kontra után a 38. percben Madácsi passzolt jobbról középre Kiss Patriknak, aki egy lehelletfinom passzal hozta helyzetbe Collin Shirleyt, kanadai támadónk így parádés támadás végén fejezte be góllal az akciót. (2:1)

A harmad utolsó két percrére - Jekunen kiállítsa után - emberelőnybe került az FTC, el is jutott lövésig a vendégcsapat, de Sági lábújjheggyel (és nagy bravúrral) védett, így maradt az Újpest előnye az utolsó harmadra. 

A záró játékrészben szinte végig fölényben játszott az UTE, az 52. percben Kovács Alex lódulhatott meg a baloldalon, éles szögből lőtt kapura, a Nagy Kristófról kipattanó korongot pedig az érkező Németh Attila lőtte be fonákkal. (3:1)

A hátralevő időben is a mieink játszottak hatékonyabban, viszont az FTC az utolsó két percre levitte kapusát, és hat az öt ellen több nagy helyzetet kidolgozott, de újabb gólt nem szerzett. 

Az MK-negyeddöntő visszavágó derbit így 3:1-re nyerték a lilák, ezzel öt év után jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol a Fehérvár AV19, a BJAHC és a DEAC lesz ott az UTE mellett.

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

"Régen voltunk már négyes döntőben a Magyar Kupában, fontos volt ez a győzelem az egész klubnak és a szurkolóknak is. Örölünk, hogy sikerült továbbjutni, ez nagy lökést adhat nekünk. Indiszponáltan kezdtünk, és az elején nem találtuk a játék ritmusát. Furcsa volt, hogy végre négy csatársorunk volt, mert az elmúlt időszakban rendszerint hárommal játszottunk. Viszont így tudtunk gyorsítani a cseréinken, ez azért sokat segített, és percről percre egyre jobban játszottunk."

Fodor Szabolcs, vezetőedző - FTC-Telekom

"Bár az első két harmadban mezőnyfölényben voltunk, és többet lőttünk kapura, de nem mentek be a helyzeteink, egy góllal pedig nagyon ritkán lehet mérkőzést nyerni.” 

fotó: Vörös Dávid/UTE

Képek

Sportnap az atlétáknál című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41