Nanningi Tornász Világbajnokság - Berki Krisztián című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 április 21. (kedd) | Tivadar
Jason Morgan kettő, Kovács Viktor három éve érkezett edzőnek a felnőtt csapathoz, közös vezetésükkel az első évben az Erste Liga alapszakasz nyolcadik helyén végzett az együttes, majd kiesett a rájátszás első körében. Közben az OB1-ben és a Magyar Kupában nem jutottunk be a legjobb négy közé.
A tavasszal záruló idei Erste Liga szezonban sokkal jobban szerepeltünk az alapszakaszban, legjobb magyarországi csapatként a harmadik helyen végeztünk, de ismét búcsúztunk a rájátszás első köréből. A Magyar Kupában ezúttal sem kerültünk be a final4-be, az OB1-ben viszont eljutottunk az elődöntőig. A csapatot a szezon második felében sérülések és betegségek sújtották, a rájátszásban az edzői duó például már nem számíthatott a liga egyik legeredményesebb játékosára, a kanadai Maxim Golodra, aki betegsége előtt több mint 20 mérkőzésen át mindig pontot szerzett a bajnokságban.
„Egyértelmű elvárás volt edzőink felé, hogy a csapat bejusson az Erste Liga elődöntőbe.” – mondta a felnőtt csapat edzőinek távozásával kapcsolatban Ancsin János, szakosztályvezető – Miután ez az egyik szezonban sem valósult meg, így nem hosszabbítottunk velük szerződést. Jasonnak és Viktornak köszönjük a munkáját, további sok sikert kívánunk nekik. A csapat kialakítását a következő szezonra értelemszerűen már az új stábbal kezdjük meg, akiket hamarosan be is jelentünk szurkolóinknak.