Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

RUTINOS FINN VÉDŐT IGAZOLTUNK

RUTINOS FINN VÉDŐT IGAZOLTUNK

Finn vezetőedzőnk előző csapatától, az alpesi ligában szereplő Bregenzerwaldtól érkezik az UTE új játékosa, Julius Nyqvist. A 30 éves védő oszlopos tagja volt az osztrák csapat hátsó alakulatainak.

A lila-fehérek új igazolása a Helsinkikhez közeli Vantaa-ban született, első eredményeit az utánpótlásban a fővárosi HIFK csapatánál érte el. 

Végigjárta a finn korosztályos válogatott csapatokat, majd felnőttként eleinte hazája bajnokságában profiskodott. Később egy rövid angliai kitérő után került Dániba, majd az elmúlt két idényt az osztrák együttesnél töltötte, és a Bregenzerwald színeiben kifejezetten jó mutatókat produkált. A jobbos ütőfogású védő két éve hat, tavaly pedig hét gólig jutott az Alpesi Ligában, és mindkét szezonban kiosztott több mint harminc gólpaszt. 

"Azért igazoltam az Újpesthez, mert rengeteg jót hallottam a klubról, szerintem esélyünk lehet arra, hogy szép eredményeket, nagy sikereket érjünk el együtt. - nyilatkozta Julius Nyqvist. - Vérbeli védőjátékosnak tartom magam, aki a támadásokat is tudja segíteni. Remélem, hogy már a szezon elején sok szurkolót láthatok a meccseinken, üzenem nekik, hogy hamarosan találkozunk!" - tette hozzá új játékosunk.

Sok sikert lila-fehérben, Julius!

 

 

Képek

Kispest Open 2015 Strandröplabda Torna című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41