Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

PARÁDÉS GYŐZELEM A GYERGYÓ ELLEN

Hátrányból fordított csapatunk az Erste Liga listavezető Gyergyói HK ellen. A középső harmadban különösen bravúrosan játszott az Újpest, a sok hiányzó ellenére négy gólt szereztünk zsinórban, és végül 4:3-ra nyertük a mérkőzést, amelyre a Mikulás is kilátogatott. 

Az első negyedórában abszolút partnere volt az UTE a kiváló játékerőt képviselő székelyföldi csapatnak, de a harmad végén kétszer is villant az Erste Liga legeredményesebb támadó-párosa, Orbán Brance és az exújpesti Bodó Christopher. 

Az előnyeit a szezon eddigi részében nagyon eredményesen kihasználó Gyergyó már az első újpesti kiállítás után gól szerzett, Orbán talált be a 17 percben. (0:1) Majd két perccel később egy ellentámadás végén ugyanő adott passzt Bodónak, aki korcsolyával maga elé tette a korongot, majd Rajna Miklós kapujába zúdított. (0:2)

A második harmadban még jobban kezdett az Újpest, bár az emberelőnyünk kimaradt, viszont egálban összejött az első gól, Oleksandr Pereszunko lőtt be egy kipattanót a 23. percben. (1:2)

A 26. percben már az egyenlítés is megvolt, Jenkunen távoli lövésébe a kapu előtt Németh Attila ért bele, így Rinne tehetetlen volt. (2:2)

A gyors egyenlítés után Dio Diomete szabálytalankodott, és ült le két percre, az Újpest pedig kihasználta az előnyt, és vezetést szerzett. Jekunen passzolt Pereszunkohoz, aki kilőtte a botos felső sarkot. (3:2)

Aztán a 38. percben egy újabb emberelőnyben elképesztő volt az újpesti dominancia, 4-5 lövés is zúdult a gyergyói kapura, végül a ketrec előtt Madácsi volt a legszemfülesebb, és szerzett gólt egy kipattanóból. (4:2) 

Az Újpest a harmadik harmadot is kiválóan kezdte. A mieink Di Diomete alattomos ütközése után újra emberelőnybe kerültek a 44. percben, de újabb gól nem szereztek, Kyle Just "csak" egy hatalmas kapuvasig jutott. 

Az 52. percben zárkóztak a piros-fehérek, Haaranen tüzelt Rajna kapujára, a kipattanót szintén egy "exlila", Vincze Péter értékesítette. (4:3)  

A Gyergyó a meccs hajrájában hatalmas nyomás alá helyezte Rajna Miklós kapuját, de kiváló hálóőrünk ihletett formában védett. Szilassy Zoltán az utolsó két percre saját kapusát is levitte, de a HK hat az öt ellen sem tudott egyenlíteni, így meglepetésre 4:3-ra az Újpest nyert, és éppen a listavezeteő ellen zárta le rossz sorozatát.

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

"Keményen megdolgoztunk a mai sikerért, és abszolút megérdemeltük a győzelmet, ebbe mindenki beletett mindent. Az első harmadban is sok mindent jól csináltunk, a másodikban pedig sokkal nagyobb forgalmat bonyolítottunk a Gyergyói HK kapuja előtt, és emberelőnyben is hatékonyak voltunk. A mai játék adhat löketet a jövőre, de a továbbiakban is arra a technikai fegyelemzettségre lesz szükségünk, ami ma jellemzett bennünket."

Szilassy Zoltán, vezetőedző - Gyergyói HK

"Elhittük 20 perc után, hogy nyertünk, az ellenfélnek pedig jönnie kellett a második harmadban, okosan dobáltak mindent kapura, és ez az atitüd pedig meghozta az eredményét. Ha belép a csapat egy ilyen mellékvágányba, amilyenbe mi, akkor abból nagyon nehéz kikecmeregni, csak a harmadik harmadban kezdtük el megint azt csinálni, amit kell, de nem volt időnk már visszajönni. Jó lecke volt, 20 percért fizettünk három pontot. Tragédia nincsen, csak az ilyenekből le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat."

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41