Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

HOKICSAPATUNK A TABELLA ÉLÉN

Nehéz mérkőzésen kiizzadt győzelmet aratott az Újpest hazai pályán a DVTK Jegesmedvék ellen. Sorozatban hetedik sikerükkel a lila-fehérek az Erste Liga tabellájának első helyéről várják az alapszakasz folytatását. 

 

A hazai kapuban ezúttal Márkus Levente védett, a vendégeknél pedig Duschek Dávid játszott. A mérkőzés legelején inkább a DVTK ragadta magához a kezdeményezést, de a 11. percben összeszedett egy felesleges emberhátrányt a vendégcsapat. Szabad Kevin ült le két percre, az előnyt pedig kihasználta az UTE, Németh Attila passzából Balogh Bence talált be, 1:0. A hazai csapat a szezon során 37. alkalommal jutott előnyhöz, és negyedszer tudta értékesíteni azt.

 

A második húsz perc első felében inkább az Újpest dominált, a 31. percben Csergő Hunor passzából öt az öt ellen szerzett újabb gólt Varga Arnold, ezzel lett 2:0. A harmad végéig kiosztottak a zebrák két kiállítást a liláknak, és hármat a Miskolcnak, utóbbiak Sam Coatta büntetésének legvégén gólt is szereztek Szirányi Bence találatával, így 2:1-el várták a csapatok a záró játékrészt.

 

Az utolsó harmad leginkább a játékvezetők által kiosztott nyolc kiállításról és a helyenként paprikás hangulatról marad emlékezetes. A vége előtt három és fél perccel gáncsolás plusz sportszerűtlen játék miatt ismét Szabad Kevint állították ki összesen négy percre, így már akkor sem tudtak emberelőnybe kerülni a vendégek, amikor Varga Arnoldot kiállították, Duscheket pedig leültették. Jack Sutter az utolsó gólt így az üres kapuba ütötte be, a végeredmény 3:1.

 

Tokaji Viktor, vezetőedző DVTK Jegesmedvék

 

“A jó védekezésünk megadta a lehetőséget, hogy ezt a mérkőzést eldöntsük a saját javunkra, de egyszerűen nem tudunk egy gólnál többet lőni, mintha a bináris számok halmazában élnénk: vagy nulla, vagy egy. Egy lőtt góllal pedig nagyon nehéz jégkorong mérkőzést nyerni. Az utóbbi időben csak a Győr ellen szereztünk többet a Magyar Kupában, de nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, pedig a játékban mindent megtettünk, amit lehetett. Az utolsó dolog hiányzik, próbáljuk megtalálni ennek az indokát. A gólszerzés egy képesség, és most ez a képessége nincs meg a csapatnak. 

 

 

Virág Csaba, vezetőedző UTE

 

“Csak eredményben voltunk jobbak, mutatott játékban nem. Nagyon szenvedtünk, az első perctől az utolsóig akartunk, azzal nem volt gond, de a győzelmet csak elszenvedtük. 

Sok hibával, fejetlenül mentünk előre, nem volt meg az a struktúra, amit szerettünk volna, és ami idáig megvolt, a szezon eddigi legrosszabb mérkőzését játszottuk edzői szemmel nézve. Ami örömteli az a három pont, illetve a Levi kapusteljesítménye, viszont ennél sokkal jobban kell játszanunk, ha pénteken nyerni szeretnék Miskolcon. Az biztos, hogy az ilyen kiszenvedett győzelmek nagyon sokat érnek, de csak egyszer-egyszer lehet így nyerni, hosszútávon nem.” 

 

forrás: utehoki.hu

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41