Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

GYŐZELEM NAGYOBB SEBESSÉGBE KAPCSOLVA

GYŐZELEM NAGYOBB SEBESSÉGBE KAPCSOLVA

Az első mérkőzésnél magasabb színvonalú, végig izgalmas meccsen egyenlített az Erste Liga rájátszás-kvalifikációs párharc második meccsén az UTE a DAB ellen, a mieink ezúttal 4:2-re győztek. 

Pedig a mérkőzés nem kezdődött jól újpesti szempontból, a Dunaújváros gyakorlatilag az első helyzetét gólra váltotta, a 19 éves Erdőhelyi István kiállítása után Somogyi Balázs talált be. (0:1)

Ahhoz képest, hogy tegnap az egész meccsen összesen egy kiállítást ítéltek a bírók, most az első harmadban máris négyet, ebből sajnos háromnak a vendégcsapat volt a kedvezményezettje.  

Még így is lőtt egy kapuvasat az UTE Shirley és Madácsi összjátéka után, de az első 20 perc végéig az eredmény nem változott. 

A következő játékrészben végre egy igazán harcos lila-fehér gárdát láthatott a Megyeri úti publikum, hátul Rajna Miklós lezárta a ketrecet az újvárosi támadók előtt, erre alapozva a mieink fordítottak.

Dusan Kmec kiállítása után emberelőnyben Pereszunko passzából a középen érkező kanadai csatárunk, Collin Shirley volt eredményes a 23. perben. (1:1)

Majd három perccel a harmad vége előtt Kovács Alex csapott le egy kipattanóra akkor, amikor a DAB játékosai már azt hitték, hogy áll a játék, és Jarvinen kapus mellett a bal alsóba kotorta a korongot. (2:1) Ezzel a párharcban először előnybe kerültek a lilák!

Az utolsó harmad első tíz percében mezőnyjáték zajlott, éles párharcokkal, amelyekből legtöbbször a mieink jöttek ki jobban, érett az újabb lila-gól, amit az 51. percben a teljes újvárosi védelmet becsapó Pereszunko passzából Kiss Phil szerzett meg. (3:1)

A vége előtt másfél perccel szépítettek az Acélbikák, Ribcsik talált be öt az öt elleni játékban. (3:2) Utána a DAB időt kért, levitte kapusát, így amikor egy kontrából meglépett Benk és Pereszunko, utóbbi már csak az üres kapuba pofozta a korongot. (4:2)

Ukrán támadónk, Olekszandr Pereszunko négy pontot szerzett, az UTE két gólos győzelemmel vágott vissza DAB-nak, és 1-1-ről folytatódhat a párharc vasárnap este Dunaújvárosban.

Virág Csaba, vezetőedző - UTE

"Az első játékrész sem volt annyira gyenge, mint a tegnapi 60 perc, utána viszont harmadról harmadra egyre jobbak lettünk. Az előnyünk birtokában a záróharmadra sem álltunk vissza, hanem azt játszottuk, amit megbeszéltük. Remélem átérzik a fiúk, hogy megvan az eredménye, ha mindenki az csinálja, amit kell. Bár piszok nehéz lesz, de ha az egész csapat száz százalékot teljesít, akkor nyerhetünk Dunaújvárosban. Fontos, hogy ma végre playoff-hokit mutattunk, testtel játszottunk, keményen. Szerintem a lelátóról is látszott, hogy ez emócionálisan egy teljesen más mérkőzés volt a mi szempontunkból, mint a tegnapi."

Niko Eronen, vezetőedző - DAB

"Úgy játszottunk az első harmadban, mint a tegnapi mérkőzésen, egy emberelőnyből még a vezetést is meg tudtuk szerezni. Aztán a második játékrészben feljebb kapcsolt az Újpest, letámadtak, így elég nehezen tudtunk előrelépni. Úgy érzem, rengeteg szerencsétlen szituációval kellett ma szembenéznünk, de így is megvan, amiért jöttünk, két mérkőzés alatt elvettük az Újpest pályaelőnyét. Örülök, hogy hazai pályán játszunk legközelebb, lesz bőven munkánk addig."

fotó: Vörös Dávid/UTE

Képek

I.Farsangi Teremtorna - 2019.február 9. című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41