Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

GÓLERŐS HÁTVÉD ÉRKEZIK GYŐRBŐL

A szlovák Dusan Kmec Kassán nevelkedett, tagja volt hazája korosztályos válogatottjának, és már két éve játszik az Erste Ligában. Tavaly győri hokisként nyolc gól és tíz gólpassz került a neve mellé.

A 110 kilós, 192 cm magas szlovák óriás az előző két szezonban a Vasasban, illetve a Győrben hokizott, saját bevallása szerint azért választotta most az Újpestet, hogy egy ütőképes csapatba kerülhessen.

"Sok játékosügynök egybehangzó véleménye az, hogy az UTE egy nagyon jó szervezet, ez a csapat ráadásul a bajnoki címért akar harcolni, én pedig kifejezetten ilyen helyet kerestem. - mondta az utehoki.hu-nak Dusan Kmec.

Legújabb hátvédünk korábban szerepelt két szezont az észak-amerikai ligában is, ahol először az Aberdeen, majd a Philadelphia Rebels együttesében hokizott. Ahogy a korábbi mutatóiból is látszik, nemcsak a védekezőharmadban játszik magabiztosan.

"A fő célom, hogy magas szinten védekezzek, és megakadályozzam, hogy gólokat kapjunk, hiszen ez az elsődleges feladatom. Ugyanakkor komplex játékosnak tartom magam, szeretem kivenni a részem a támadásokból is, és akár gólokkal segíteni a csapatom. Szeretnénk minél magasabbra jutni a bajnokságban és a kupában is, remélem, hogy nem okozunk majd csalódást a szurkolóknak, és mosolyt csalhatunk az arcukra." - tette hozzá az UTE védője. 

Isten hozott Újpesten, Dusan!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41