Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

GODÓ DÁNIEL TÚL VAN A NEHEZÉN

Már másfél hete van hatósági karanténban az UTE támadója, aki nyolc csapattársával együtt koronavírus-fertőzést kapott. Godó Dánielnek az első néhány napban tünetei is voltak, de már túl van a betegségen, és az ijedtségen is.

Augusztus 16-án derült ki, hogy az UTE egyik felnőtt játékosa koronavírus-fertőzött, ezért a klub vezetése felfüggesztette a hokisok edzéseit, és PCR-tesztre küldte az egész csapatot. A vizsgálatok kimutatták, hogy a felnőtt keret egyharmada elkapta a COVID-19 vírust, így a játékosokat hatósági házi karanténba helyezték.  

“Az első négy nap volt a legnehezebb, mivel akkor tüneteim voltak, és bevallom, megijedtem egy kicsit - mesélte Godó Dániel. - Az ötödik nap már jobban éreztem magam, és azóta teljesen tünetmentes vagyok.” 

Azok a játékosok, akiknek pozitív lett a tesztje, még egy hónapig nem mehetnek szervezett edzésre, a többiek jövő héten elkezdhetik a közös munkát. A csatár szerint a kényszerpihenőt éppen az élsportolóknak a legnehezebb elviselniük.

“A mozgást veszi el tőlünk ez a vírus, vagyis azt a tevékenységet, amit a legjobban szeretünk. Ettől függetlenül igyekszem hasznosan eltölteni az időt itthon, saját testsúlyos edzéseket végzek, és fejlesztem a főzőtudásomat. Sokat beszélgetek a csapattársakkal, barátokkal, Skype-on, és chat-en tartjuk a kapcsolatot. A napokban kétszer is tesztelni fognak, ha negatív eredményeket produkálok, akkor a jövő hét elején feloldják a karanténomat.” 

Az Erste Liga hivatalosan szeptember 11-én kezdődik, de ha a körülmények indokolják, akkor ez a dátum még változhat.  

Képek

Brandenburg, kajak-kenu Európa-bajnokság című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41