Dátum: 2020 október 23. (péntek) | Gyöngyi

hírek

ELMARAD A PÉNTEKI MECCS

Elmarad a pénteki Vasas elleni meccs


A Vasas közleménye szerint az elmúlt napokban a csapat keretének több játékosa is rosszullétre panaszkodott, gyengélkedett és azóta is az új típusú koronavírusra utaló, vagy ahhoz hasonló tüneteket észleli magán.

Egyik játékosuk rögtön az első tünetek megjelenése után tesztelésre jelentkezett, amely pozitív eredményt hozott, így a felelős gondolkodás jegyében és a járványügyi protokollnak megfelelően a csapat vezetősége úgy döntött, hogy a teljes keretet és a stábtagokat is tesztelésnek veti alá.

Ezzel párhuzamosan halasztási kérelmet nyújtottak be, amelyről értesítették az UTE-t is. Az Opten Vasas HC pénteken a Megyeri úti Jégcsarnokban lépett volna pályára az Erste Liga ötödik fordulójában.

“Pontosan tudjuk, hogy mennyire nehéz helyzetben van a Vasas, hiszen mi is átestünk ezen néhány hete - mondta Ancsin János, az UTE jégkorong szakosztály igazgatója. - Jobbulást kívánunk az ellenfelünknek, bízunk benne, hogy hamarosan túl lesznek a nehézségeiken, és ehhez minden segítséget megadunk. A halasztással a mi csapatunk szusszanásnyi időhöz jutott, remélem a vasárnapi Fehérvár elleni meccsre már nem kell annyira tartalékosan felállnunk, mint Csíkszereda, és a Gyergyó ellen.”

A lila-fehér alakulat legközelebb vasárnap, hazai pályán lép jégre. A Fehérvári Titánok elleni Erste Liga mérkőzés 18.30-kor kezdődik a Megyeri úti Jégcsarnokban.

Hajrá lilák!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41