Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

BEDARÁLTÁK A LISTAVEZETŐT IS

Gólzáporos mérkőzésen 7:5-re nyertünk a Debrecen ellen, ezzel csapatunk sorozatban hatodik győzelmét szerezte meg a férfi jégkorong Erste Ligában. Az alapszakasz tabelláján már csak két pontra vagyunk a dobogótól, de vezetőedzőnk szerint a sikereket a helyükön kell kezelni.

Az UTE csapatába visszatért Pokornyi Dávid, sérülés miatt hiányzott viszont Szécsi Patrik és Benk András. A DEAC-nál a legnagyobb név, aki nem játszhatott, Izacky volt – a helyére Kiss Patrik ment fel az első sorba –, de Hári Norbert távolléte is nyomot hagyott a csapaton. A kapukat válogatott hálóőrök védték, az egyik oldalon Rajna Miklós, a másikon Hetényi Zoltán.

Az első harmadot nagyon megnyomta a DEAC, több mint húsz lövést eresztett meg, hiába, ehhez képest kétgólos újpesti előnnyel ért véget a felvonás. Míg itt kimaradtak a legnagyobb helyzetek is, ott a korong mindenáron be akart menni. Így szerzett vezetést az UTE, Bodó középre lőtt pakkja Justról perdült be az 5. percben. A 8.-ban jött a következő, Kiss Phli takarásból lőtt a bal felsőbe, 2-0. A DEAC kivédekezett egy hátrányt, majd Pesztunov sikeres bulija után Kulesov szépített tökéletes bombával a 16. percben, 2-1. Az Újpest hamarosan visszaállította a közte kettőt, Vorobjov szenzációs kapu mögüli passzát előbb Nemes tette rá, majd a kipattanó után Sikorcin jóvoltából szédült be a játékszer valahogy, 3-1 volt ekkor az állás.

A második játékrészben a négynél is több gól született, előbb Kiss Patrik pompás fonákja révén feljött a DEAC, 3-2, ám ezt két hazai találat követte. Szabad Kevin no-look passzából Bodó továbbította az üres kapuba a korongot, utána Just varrta fel Bodó átadását, 5-2 a 30. percben. Megint a Debrecen időszaka következett, Vokla kotort be egy kipattanót, majd Filbrandt lőtt távolról, Rajna a kapu előtti forgalom miatt semmit sem láthatott, 5-4, a nyitott kérdések eldöntése későbbre maradt.

Az egyenlítésért a harmadik harmadban fórban is támadhattak a debreceniek, de az erőfeszítéseik nem jártak sikerrel. Lamoureux révén az 56. percben újabb újpesti találat született, de erre Kiss Patrik ismét gyorsan válaszolt. Hogy a DEAC hat az ötre támadhasson az egálért, azt egy Kulesov-kiállítás tette lehetetlenné, így is megpróbálták, előbb négy az öt, majd kapuslehozatallal öt az öt ellen, azonban Sikorcin kilenc másodperccel a vége előtt lezárta a meccset, így 7-5 lett a vége a rangadónak.

A Debrecen egyelőre maradt az élen, míg az UTE a Brassót megelőzve immár negyedik, és csak 2 pontra van a dobogós FTC-Telekomtól.

David Musial, a DEAC vezetőedzője: 

Már az első harmadban szerezhettünk volna gólokat, hat-hét lehetőségünk volt, de ezeket nem használtuk ki. A vereség ellenére azt mondom, hogy jó mentalitással játszottunk, 5:2-ről fel tudtunk zárkózni egy gólra. Vissza kell néznem a hibáinkat, de talán mi voltunk a jobb csapat. Az utolsó szabálytalanságot két perccel a vége előtt nem szabadott volna elkövetnünk, ha nincs a kiállítás, még lehetett volna esélyünk. A meccset a tévénézők biztos élvezték, szerintem a vezetőedzők már kevésbé. 

Virág Csaba, az UTE vezetőedzője:

Egy edző sem szereti az ilyen mérkőzéseket. Mi csak a harmadik harmadban voltunk elég fegyelmezettek, arra lehet alapozni a továbbiakban. Ami az első negyven percben történt, azt gyorsan el kell felejteni, csak a kapusunknak, és a jó helyzetkihasználásunknak köszönhettük a vezetést. Jól hangzik a hat győzelem zsinórban, de ezt is a helyén kell kezelni, nem szabad, hogy a siker rossz irányba vigyen minket.   

Képek

UTE Kiállítás című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41