Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

A TABELLA ÉLÉN AZ U18-AS HOKICSAPAT

Győzelemmel ért véget szerdán a bajnokság első szakasza U18-as jégkorong együttesünk számára. A sikeres nyitányról az utehoki.hu Mihály Jenő vezetőedzővel beszélgetetett.

A 2020/21-es szezon augusztusban egy nagyon jól sikerült edzőtáborral indult, de sajnos a járványhelyzet megakasztotta a remek kezdést, mert a csapatot sújtó megbetegedések miatt csak tíz nap késéssel tudták elkezdeni az fiúk az U18-as bajnoksághoz. 

“Azóta is folyamatosan sok a hiányzó, nem nagyon lehet tervezni, de ez nem csak nálunk probléma, hanem minden csapatnál - mondta Mihály Jenő. - Az eredményt jelenleg jelentősen befolyásolja a bajnokságban, hogy melyik csapat tud teljesebb kerettel játszani. Naponta kell újraterveznie minden csapatnak. A vírus miatt sok szabály van, amit be kell tartanunk, szerencsére nálunk a játékosok gyorsan alkalmazkodtak ezekhez, vigyáznak magukra, és egymásra.”

A csapat a bajnokság első szakaszának nehezen tervezhető időszakából jól jött ki, mert a hiányzókat olyan U16-os játékosokkal pótolta a vezetőedző, akik éltek a lehetőséggel, és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Mihály Jenő ennek ellenére látja, hogy még hol kell fejlődnie a társaságnak. 

“Mivel nem tudunk külföldi csapatokkal játszani, minden energiánkat arra kell összpontosítani, hogy a hétköznapokban keményen dolgozzunk, és tartsuk az intenzív szintet. A jó eredmény ellenére közel sem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. Különböző játékelemek nem az elképzeléseinknek megfelelően működnek a pályán. Kiemelkedően védekezünk, főleg emberhátrányban, kevés gólt kaptunk eddig ezekből a helyzetekből.  Az emberelőnyöket többször ki tudtuk használni, de a támadó harmadban lévő játékunkon szeretnénk javítani.”

A vezetőedző arról is beszélt, hogy az utánpótlásban a siker elsődleges fokmérője nem a győzelem, hanem az, hogy a játékosok tudnak-e fejlődni. Ennek megfelelően az edzéseken a korábbiaknál jobban előtérbe helyezik az egyéni képességfejlesztést.

“Sok ismeretlen tényező van a folytatásban. Nem tudjuk, hogy a vírus miatt milyen intézkedések jönnek, nem tudjuk a csapaton belül mennyi beteg, sérült játékos lesz, de a folytonosságot mindenképpen biztosítani szeretnénk. Ami a legfontosabb számunkra, hogy a gyerekek fejlődjenek és hogy mentálisan kiegyensúlyozottak maradjunk a nehézségek ellenére is.”

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41