Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Folytatódik a jégkorong rájátszás!

A múlt heti három, Dunaújvárosi Acélbikák elleni rájátszás mérkőzés után hétfőn és szerdán még biztosan folytatódnak az elődöntő párharcai, hiszen jelen állás szerint 2:1-re vezet ellenfelünk a négy győztes mérkőzésig tartó összecsapásban.

Sajnos a keddi, első találkozót 1:0-ra nyerte a piros-fehér alakulat, majd a csütörtöki, idegenbeli összecsapáson 4:1-re győztek, így már 2:0-ra is vezettek. Ezek után következett az a bizonyos – sokáig emlékezetes – szombati, Megyeri úti mérkőzés, ahol kiütéses, 9:4-es diadalt arattunk.

Természetesen abban az esetben, ha csapatunk ma, hétfőn megismétli a szombati sikert, akkor biztossá válik, hogy még pénteken is pályára lépünk Dunaújvárosban a rájátszás hatodik mérkőzésén. Ha addig nem lesz továbbjutó, akkor vasárnap hazai környezetben harcolhatjuk ki a négy közé jutásunkat.

A pontos kezdési időpontok:

2017. február 20., hétfő, 18 óra
Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
Dunaújvárosi Jégcsarnok

2017. február 22., szerda, 18 óra
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
Megyeri Úti Jégcsarnok

2017. február 24., péntek, 18 óra (ha szükséges)
Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
Dunaújvárosi Jégcsarnok

2017. február 26., vasárnap, 18:30 óra (ha szükséges)
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
Megyeri Úti Jégcsarnok

HAJRÁ UTE!


Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41