Dátum: 2024 április 19. (péntek) | Emma

hírek

Bronzérmes lett U18-as csapatunk a 2016-2017-es bajnokságban!

A hétfői, kicsit nyögvenyelős, hosszabbításos, 3:2-es győzelem után kedden délután ismét megmérkőztünk az ISK Csíkszereda korosztályos együttese ellen, és egy bravúros játékkal sikerült megszereznünk a harmadik helyet.

Az első harmadban nyoma sem volt a tapogatózásnak, és egyből nekiestünk a „hazai csapatnak” (mivel az összes mérkőzés a Megyeri úton volt, ezért a mai összecsapáson a Csíkszereda volt a pályaválasztó – szerk.), aminek eredményeképpen ellenfelünk az első négy-öt percben át sem lépte a felezővonalat. Ennek a nyomásnak már a 4. perc végén meg is lett az eredménye, és Blazsej révén megszereztük a vezetést (0:1). A 6. minutumban ismét „beköszöntünk” egyenlő létszámnál, ekkor Selmeczi volt eredményes egy távoli lövésből (0:2). 70 másodperccel később már hárommal vezetünk, ekkor Szalma egyéni akciója után Keménynek passzolt, aki elhúzta a kapus mellett a pakkot, majd a hálóba emelt (0:3). A magabiztos vezetés kicsit megnyugtatta a srácokat, és átadtuk a kezdeményezést a „Szeredának”, akik éltek is a lehetőséggel, és a 10. perc elején szépítettek (1:3). Sajnos ellenfelünk lendületben maradt, és a 13. minutumban Casaneanu duplázott, így újra csak eggyel vezettük (2:3). Sokáig azonban nem örülhetett ellenfelünk, hiszen a 14. percben Péterka is gólt szerzett, így újra két góllal vezettünk (2:4). A hátralevő időben sikeresen kivédekeztünk egy emberhátrányt, így már nem változott az eredmény.

A második harmad elején mindkét együttes rápihent a folytatásra, majd a harmadik perc elején ismét ritmust váltottunk, és Zsigmond révén visszaállítottuk a háromgólos vezetésünket (2:5). A 27. minutumban egy páros kiállítást követően négy a négy elleni folyt a játék, amiben megint mi voltunk az aktívabbak. A 32. percben egy újabb játékosunk iratkozott fel a góllövő listára. Ezúttal Horváthnak sikerült mattolni a szeredai kapust, így először a mérkőzés folyamán néggyel vezettünk (2.6). Egy perccel később emberelőnybe kerültünk, de egy eladott korongot követően ismét csak a hazaiak találtak be a kapunkba (3:6). A 35. perc közepén ismét páros kiállítás következett, majd kettő másodperccel a lejárta előtt ismét visszaállítottuk a négygólos vezetést Gálos révén (3:7). A második játékrészt emberelőnyben fejeztük be, de újabb gólt már nem sikerült lőnünk, így magabiztosan várhattuk a folytatást.

A harmadik harmad eleje ismét csak lassabban indult, látszódott, hogy mindkét csapat tisztában volt az eredménnyel. Ez az állapot egészen a 45. percig tartott, amikor is ellenfelünk bekeményített, és inkább a fizikai hokira állt át. Mi sem tétlenkedtünk, és stílust váltottunk, majd Horváth révén megszereztük a nyolcadik gólunkat is. (3:8). A folyamatos test-test elleni játék után a 49. percben egy kis kakaskodás alakult ki a jégen, amely után mindkét csapatból két-két játékost küldtek ki a sporik. Az 53. minutumban előnybe kerültünk, de megint nem figyeltünk eléggé, így az egyik csíkszeredai játékos korongot szerzett, és megindult a kapunk irányába, a visszakorcsolyázó védő csak szabálytalanul tudta megállítani, így újra négy a négy ellen folytatódott a mérkőzés. Az 58. percben hátrányba kerültünk, de ellenfelünk már annyira nem erőltette a támadást, majd egy perccel a vége előtt sportszerűtlen magatartásért 10 perc fegyelmit kapott a hazai játékos, így szinte vége is volt a mérkőzésnek, amin 8:3-ra győztünk.

A három győztes mérkőzésig tartó párharcot 3:1-re nyertük meg, így a mieink nyakába akasztották a bronzérmet a találkozó után.


Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

Képek

2019.1.11 Hokiklub - UTE című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41