Dátum: 2018 február 25. (vasárnap) | Géza

hírek

A legjobb négy csapattal folytatódik a Magyar Kupa idei kiírása!

Jégkorong szakosztály 2018-01-16 Megtekintések száma: 368

A vasárnapi, Fehérvári Titánok elleni 5:4-es győzelmünknek köszönhetően sikerült bebiztosítani csapatunknak a negyedik helyet, így a felsőházban folytatjuk majd a szereplésünket az Erste Ligában.

Előtte azonban még két nagyon kemény mérkőzés vár ránk a héten, ugyanis a következő napokban rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét. Mivel a selejtezőben a negyedik helyen végeztünk, ezért ellenfelünk az első MAC együttese lesz. A találkozóra most szerdán, január 17-én, 20:15 órai kezdettel kerül sor a Tüskecsarnokban. Azért a késői kezdés, mert az M4Sport élőben fogja közvetíteni az összecsapást 20 órától.

 

A döntőt az eredeti tervek szerint szombaton játsszák le a csapatok, de erről még nincs végleges döntés a szövetségben. Amint megtudjuk a pontos kezdési időpontot, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat róla. Az már biztos, hogy amint bejutunk a fináléba, azt a találkozót is idegenben fogjuk lejátszani.

Aktuális ellenfelünkkel négy alkalommal találkoztunk a bajnokságban, és egyszer a Magyar Kupa selejtezőjében. Az Erste Ligában kétszer-kétszer nyertek a csapatok egymás ellen, viszont a kupában, szeptember végén 4:1-re legyőztük a „macikat”, így ezzel a diadallal felénk billen a mérleg nyelve.

Bízzunk benne, hogy sikerül újra felülkerekedni budapesti riválisunk felett, és bejutunk a Magyar Kupa fináléjába!


Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41