Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

2020-ig hosszabbított Szilassy Zoltán!

A csütörtöki napon hivatalossá vált, hogy a következő három évben is Szilassy Zoltán lesz jégkorong csapatunk vezetőedzője.

„Káka” 2014-ben került együttesünkhöz egy nem túl jól sikerült szezon után, majd egy hároméves tervet megvalósítva a 2016/2017-es bajnokságban – hosszú idő után – bronzérmet nyert csapatunkkal. Vezetőedzőnk immár hat éve hagyott fel a jégkoronggal, mint játékos, és kezdett bele az edzői karrierjébe. Játékosként klubunkban, a Fehérvárban, a Dunaújvárosban és a Ferencvárosban is megfordult.

Szilassy Zoltán:Eltelt három év, és azt gondolom, hogy nagyon nagyot lépett előre az egész lila-fehér szakosztály, beleértve a felnőtt- és az utánpótlás csapatokat is. Évről évre sikerült mindig jobbá válnunk, fejlődtünk, de nyílván még nem értünk az út végére, és ez volt az a belső érzés, hogy szeretek Újpesten lenni, szeretem a körülöttem dolgozókat, edzőket, vezetőket, a stábot, de a legfontosabb, hogy a csapatot nagyon szeretem. Ez volt az, ami eldöntötte a kérdést a miskolci távozás ellenében. A másik dolog, hogy Ancsin Jani bízik bennem és támogat, egy másik munkakörrel is megbízott a vezetőedzői teendők mellett, ami egyrészt egy hosszú távú feladat, egy jó koncepció és egy remek struktúra felépítésére ad lehetőséget. Bár a Miskolc ajánlata erős volt, ebben nem tudott konkurálni az Újpestivel. Természetesen nagyon nagy megtisztelés, hogy a zsinórban három bajnoki címet nyerő csapat egy – szintén – hároméves szerződéssel szeretett volna elcsábítani. Itt is szeretném megköszönni nekik a megkeresést, hogy rám gondoltak. Éreztem, hogy ott is komolyan számolnak velem, de az előbb felsorolt okok miatt inkább az UTE ajánlatát fogadtam el.

Miben lesz könnyebb/nehezebb az új munkakörrel együtt vezetni a felnőtt csapatot?
Szilassy Zoltán:Az UTE szakosztályaira az a jellemző, hogy mindenki ott segít a másiknak, ahol tud. Természetesen az mindig jó, ha az edzők közötti is van valaki, aki segít az organizációban, segít a szervezésben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt években ez a szakosztály egy hihetetlen nagy fejlődésen ment keresztül, aminek köszönhetően rengeteg gyerek kezdett el nálunk hokizni, és ezt egy embernek már nem mindig sikerül kézben tartani. Jó, ha a napi szintű sportszakmai munkában is van valaki, aki segít Janinak (Ancsin János – szerk.), hiszen neki rengeteg más egyéb elfoglaltsága van. Ez a kérdés már tavaly is felmerült bennünk, de így konkrétan az idéntől kezdve lesz megoldva.

Mennyit fejlődtél vezetőedzőként az elmúlt három évben?
Szilassy Zoltán:Elképesztően sokat! Egy edzőnek minden nap, minden edzés, minden meccs, egy új élethelyzet az öltözőben, a pályán … ezekből mindig lehet tanulni. Rengeteget tudsz ebből fejlődni. Azt gondolom, hogy a legnagyobb tanulás az volt számomra, hogy a sereghajtónál kezdtem el dolgozni. Nem sokkolt, ha kétszer-háromszor kikaptunk, mert tisztában voltunk vele, hogy egy nehéz út áll előttünk. Úgy érzem, hogy a vereségeknél kell hitelesnek maradni egy edzőnek. Nem szabad elbizonytalanodni, elkezdeni kapkodni, más taktikához nyúlni, mást csinálni, következetesen kell a kijelölt úton tovább haladni. Nyílván ezen belül szoktak lenni olyan helyzetek, amikor változtatni kell, de a célnak, a vezérfonalnak ugyan annak kell lennie. Ez volt az egyik legnagyobb konzekvenciája nekem. Az elmúlt három év folyamán egyszer sem volt olyan, hogy négy vereségnél többe fussunk bele …. az első évben sem. Idén is volt ilyen, de az elvégzett munkádban való hit, a csapat által elvégzett munkába vetett hited nem csorbulhat, mert csak akkor tudod a játékosokkal is elhitetni, hogy ez fog minket kisegíteni a problémából. Mert mi van akkor, ha egy topcsapattal egy évig veretlen vagy, utána a második évedben beleszaladsz három „zakóba” és megzavarodsz, mert nem tanulod meg, az egy másik helyzet. A másik nagy dolog az volt, hogy ezt a csapatot fel tudtuk építeni a saját elképzelésünk szerint, ami még messze nincs kész, de ezt a csapatot szeretnénk tovább építeni, tovább javítani, tovább fejleszteni. Ez egy nagyon sokrétű feladat, mert van egy szezonbeli célkitűzésed, és természetesen sok tehetséged van, akit szeretnél ezekbe a célokba integrálni, beépíteni lentről-fölfele. Idén sok fiatalabb játékost sikerült „felvinnünk” a felnőttek közé, ezzel is jelezve, hogy amit idén utánpótlás szinten „kiszaladt” nálunk, az egy jó út. És bár az eredmény másodlagos még a fiataloknál, a legjobb értékmérője, hogy hányan tudnak majd a későbbiekben – legyen az külföldi vagy magyar csapat – a felnőttek között bemutatkozni. Ez volt az egyik dolog, amit a szívemben éreztem, hogy ezt még folytatnom kell Újpesten. A felnőtt csapat mellett is rengeteg szakmai kihívás elé nézünk, ami – reményeink szerint – nem csak az újpesti hokit, de az egész magyar hokit jobbá tudja tenni Újpesten keresztül.

SOK SIKERT KÍVÁNUNK!

Képek

Atlétika sportnap az UTE-ben! című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41